Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. december 3.

Csapatmustra – csb 11. forduló

Volt fordulat és izgalom az utolsó fordulóban is, az OCSB-ről például 0,08 VP döntött az I/A-ban. A cikksorozat zárórészében végigvesszük, hogy milyen végeredménnyel zárultak az osztályok küzdelmei, ki jutott fel, esett ki, játszhat osztályozót, és természetesen búcsúzóul is előhoznak pár forró partit a fiúk!
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. november 27.

Csapatmustra – csb 10. forduló

A IV. osztály már véget ért, a bajnok a Kaskad lett, a másik feljutó a Budaörs, osztályozót játszhat a Szeniorok. Az I/A-ban a GAMAX-ra vár még egy meccs, de már biztosan bajnok, a Royston pedig tuti második, de a többi osztályban szoros az élmezőny. Az utolsó forduló következik.
Csepeli Miklós
2016. november 23.

Amerikába ment, híres mestersége: bridzsező – Nagy Péter

„Holnap indulunk” – mondta Zoli egy ködös novemberi estén, miután elástuk a soha nem használt pisztolyokat a grundon. Ugyanis forradalmi hevületünk hamar lelohadt a T34-esek láttán, és inkább búcsút mondtunk a fegyvereknek. Hadat viseljenek mások, mi inkább kártyázzunk… A 21-es tűnt a legalkalmasabb játéknak, azt gyorsan abba lehet hagyni, ha az óvóhelyre kell menekülni. Zoli „véletlenül” elhozott egy zsák telefontantuszt egy rommá lőtt trafikból, így nem kellett a spájzba menni játékpénzként használandó babszemekért. Mint utóbb kiderült, szerencsénk volt, az oroszok már ott lapultak…
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. november 20.

Csapatmustra – csb 9. forduló

Az utolsó előtti fordulóban már a végső helyezkedések zajlanak a csapatbajnokságon. Ezen a héten is lesz pár rangadó, és persze egyre nő az izgalom a feljutások és a kiesések miatt.
Vikor Dániel
2016. november 14.

A Splinter konvenció megújítása

Az 1-es magasságú indulás után adott 1 major válaszra a legtöbben azt a megállapodást játsszák, amikor Splinter konvenciót használnak, hogy a rövid színükben ugranak. Én egy másik (saját) megoldást szeretnék ajánlani. Módunk van arra, hogy több információt közöljünk, mint amit a hagyományos Splinter konvenció ad, de ehhez másképp kell ugranunk (nem a rövid színben).
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. november 13.

Csapatmustra – csb 8. forduló

Még három forduló van hátra a csapatbajnokságból. Egyik osztályban sem alakultak még ki akkora különbségek, hogy ne legyen érdekes a végjáték, szóval izgatottan várjuk, mit hoznak az utolsó mérkőzések.
Csepeli Miklós
2016. november 7.

Gabi

A szenior Európa-bajnokság után gratuláltam neki, hogy a csapat ugyan várakozás alatt szerepelt, de a Koltai Gábor–Kovács Mihály pár jól játszott. Gabi megköszönte az elismerést, de csalódottságát nem tudta leplezni. Abba akarta hagyni a versenyzést. Rábeszéltem, hogy néha-néha azért jelenjen meg körünkben. „Csak a kedvedért” – felelte, nem túl meggyőző hangon. Utólag tudtam meg, hogy a gyilkos kór már a bajnokság utolsó napjaiban megindította a támadást.

Kovács Gergely
2016. október 31.

Világbajnok a klubból – Interjú Markovits Mártával

Odaintett magához Dömös a Budaörsi Bridzsünnepen. Nem színvétés történt, vagy ilyesmi, mást akart. „Figyelj, te azt tudtad, hogy játszik itt egy világbajnok a versenyen?” – kérdezte. Körbenéztem, nem tudtam, kire gondol. „Markovits Márta – folytatta Dienes Ödön –, az egyetlen világbajnok magyar kézilabda-válogatott tagja volt 1965-ben. A fia, Markovits László a legfiatalabb férfi teniszbajnok, a férje...” Innen már én is tudtam. Az egykori teniszező Markovits László hosszú évek óta a Vasas elnöke, Márta férje, a néhai Markovits Kálmán pedig 1952 és 1956 vízilabda olimpiai bajnoka. Nem csak ezt tudtam, hanem azt is egyből, hogy beszélgetnem kell a „mi” világbajnokunkkal. Sporttársunk lesújtó halálhíre miatt újra kiemeljük a főoldalra a három évvel ezelőtt vele készített interjúnkat.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2016. október 30.

Csapatmustra – csb 7. forduló

Az őszi szünet előtt lementek az alapszakasz meccsei a középső két osztályban, legfölül pedig a címvédő GAMAX úgy szárnyalt eddig, hogy innen már aligha száll el a győzelme. Nézzük a hetedik forduló történéseit pár érdekes partival fűszerezve!
Fazakas Gergely
2016. október 27.

Az úgy történt – csb I/A 6. forduló

...hogy a nagyobb lap kisebb lett volna. Az I/A 6. fordulójában a lapok nekünk, Kelet–Nyugatnak kedveztek.